![]()
1966-ban született Budapesten, zenész családban.
Tizenhét éves kora óta aktív színpadi muzsikus és jelenleg az egyik legkeresetteb jazz-bőgős Magyarországon.
Egri János elsősorban egy igazi modern mainstream bőgős, de ugyanakkor rendkívül nyitott és kreatív zenész, aki az évek során részt vett számos "crossover" és "world music" stílusú projektben, illetve basszusgitárosként rendszeresen fellép neves popzenekarokkal is.
Szinte minden neves magyar jazzmuzsikussal játszott együtt, többek közt : Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával, Snétberger Ferenccel, Tony Lakatossal vagy Dresch Mihállyal.
A popzenében leggyakrabban Horváth Charlie-val, az etno jazz világában pedig David Yengibarjannal koncertezik.
Megalakulása óta állandó tagja a Trio Midnight együttesnek és gyakori résztvevője Oláh Kálmán más formációinak is.
1996-ban megalapította első önálló együttesét, az Egri János Groupot.
Eddig két saját lemezt jelentetett meg: Moods (1998), ahol János virtuóz basszusgitár játékát csillantotta meg, míg a Soft Waves (2000) című lemeze a lírai hangvételű, akusztikus kamaramuzsika iránti vonzalmát bizonyítja.
Számos hazai és külföldi jazzfesztivál résztvevője, és közel húsz lemezen szerepel.
Világhírű muzsikusok, akikkel együtt játszott: Frank Zappa, James Moody, Tony Scott, Steve Grossman, Pat Metheny, Jack DeJohnette, Lee Konitz, Hal Galper és sokan mások...
Néhány külfödi fesztivál ahol fellépett:
1993 - Toronto (Szakcsi Quartet)
1993 - UMBRIA (Trio Midnight)
1995 - Marciac (Kalman Oláh sextet)
1996 - Istambul (Imer Demire Quintet)
1998 - Getxo-Bilbao (Trio Midnight)
1998 - Nürnberg (F.Snétberger)
1999 - Ciney /Belgium (Trio Midnight) featuring Steve Houben
2000 - Ciney /Belgium (Trio Midnight) featuring Lee Konitz
2001- Ciney /Belgium (Trio Midnight) featuring Fabricio Alleman
Lemezek, amelyeken hallhatjuk Jánost:
1990 - Tamás Berki: Good Morning Good Man (Hungaroton)
1992 - Károly Binder Quartet: Senior and Adolphis (Hungaroton)
1993 - Joe Mikovich Quartet: Jazzin (Yvp Music Germany)
1994 - Imre Kőszegi Trio: Drummer's Dream (Yvp Music Germany)
1995 - Kálmán Oláh Sextet: Night Silence (Hungarian Radio)
1997 - Mária Bornemissza and Trio Midnight: In Memoriam Gershwin (Art Tours)
1997 - Ferenc Snétberger Trio: Obsession (Enja, Germany)
1998 - János Egri: Moods (Infoimpress)
2000 - Elemér Balázs Quintet: Always that Moment (BMC records)
2000 - György Vukán: Alone (CAE Vukán Records)
2001 - Charlie Horváth: Charlie Jazz (Warner Music Records)
2001 - Janos Egri: Soft Waves (KCG - Universal)
2002 - Kalman Olah & Peter Lehel feat. Budapest Chamber Simphony, Trio Midnight: Hungarian Rapshody (GOOD International Co. Korea)
2003 - Kalman Olah trio, feat. Janos Egri & Ferenc Nemeth: Contrast and Parallels (MA recordings, Japan)